Legfrissebb versek
Sosem hallottam szebbet
Beszéded nem hallottam szólni még,
Tán távoli ország szülötte vagy?
Mosolyra nem késztetett engem még
Madárdal, kérlek hát, maradj!
Oly csodás e trilla, mit kibont
Apró torkod. Mit rögtönöz
Titkos hangjárásod? Mit mond?
Egzotikus virág vagy mezeik között.
Ámít a színes repertoár,
A páratlan fordulatok benne
Úgy váltakoznak, hogy már várom
Milyen következő trilla lenne.
Úgy szeretném érteni, mit jelent
Parányi bensőd hatalmas zenéje,
Angyali sípok játszanak idelent,
Vagy tán az édenkert meséje?
Mondd, ki vagy te és honnan jöttél?
Hol épült fel édes szülőfészked?
Kertünkbe miképp s hogyan vetődtél?
Őseid mely erdőkben s réteken éltek?
Bárcsak beszélni tudnál hozzám,
És elmesélnéd eddigi utad…
…Este lett, a sötétség semmit sem mutat,
Sziluetted sem látni az ég alatt.
Elillantál? Hol rejtőzik kicsiny lényed?
Nem hallom már csicsergésed.
Más lelkét is el kell érned,
Aranyhanggal szétárasztva aranyfényed!
2025.03.28.
Ott, hol a müezzin énekel
Hol kék tengerek a partot ölelik át,
S hol minden fülledt éjszakavéget
A hajnali hangos imaének hat át,
Az élet más… a nap perzselőn éget.
A szűk utcákon emberek százai,
Ki sétál, ki magának emléket szerez,
Ki vánszorog, kinek sietnek lábai,
Dombok, kanyargók, majd ismét ugyanez.
Míg felér az út a széles sétányra
A kánikulában izzadva-szuszogva
A nagy gesztenyék alatt megállva
Fújja ki magát a messziről jött, ülve-állva.
A helyiek, kik mindennap ott járnak,
Nem viselik nehezen a test-rejtő leplet,
Csak mennek, fel a magasra hágnak,
Ismerősök köszönnek, beszélgetnek.
Szép ez a hely. S ha a forróság szűnik,
Este élvezhetőbb, s ha szikrát is csupán,
De minden még szebbnek tűnik,
Mi olvasztóan hat egy tikkadt délután.
Egyre-másra gyönyörű kupolás mecsetek,
De belopta magát ide is a modern világ,
Ám szememmel békésebb helyet keresek,
Hol felidézhetők a történelmi leletek.
Hatalmas, pompázatos a palota. Enyészet?!
A kertje mintha csak úgy maradt volna,
Ahogy sok évszázada gondos kertészek
Napestig rendezgetik fáit, virágait sorba.
S ahol az uralkodó kaftánban vonult,
A kő, a helyiségek, a szobák falai…
… Mintha még most is itt élne a fel nem borult
Rendje a múltnak, és benne valaki.
Szinte megfogható a régi élet szaga,
Érezhető a keserv, a könny, a bánat,
Mert az is jutott, az épület mesél maga,
Ül itt dölyf, gőg, boldogság, kín, alázat.
Már letűnt korok helye ez mára,
De szép, mert egykor élt és létezett
Síró sirályok hangja maradt utána,
A történetírások és az emlékezet.
A Boszporuszon nagy hajók járnak,
Már nem olyanok, mint egykoron,
A nagy paloták üresen állnak
S a tenger habjaiba eltűnik a fájdalom.
Hol kék tengerek a partot ölelik át,
S hol minden fülledt éjszakavéget
A hajnali müezzinének hat át,
Az élet már más, de megérint téged.
2024. 07. 29.
Nem minden út a miénk
Nem minden sikerül...ez így van rendjén,
Ki itt, ki ott elbotlik, megáll,
Majd tovább lép, s a mezsgyén
Körbenéz, mélázik, s más ösvényt talál.
Nem minden taposott út a miénk,
S bár sok nyom lépte le a megritkult füvet,
De járásunk ingoványnak érzi,
Másnak könnyű terep, nekünk rögös terület.
Mély csodálkozással haladnánk, de nem megy,
Miért sima a járás annyi másnak itt,
Jól bejártnak látszik a kavicsos felület,
De bicsaklik a térdünk újra és megint.
Eltérni tőle mégsem merünk,
A mondás is így szól, hogy a járt utat
El ne hagyja senki, s nem, nem merészelünk,
Mert másfelé, ki tudja, léptünk elakad.
Pedig épp járt úton volt, hogy elakadtunk,
Mi másnak pillekönnyű röppenés csupán,
Nekünk oly göröngyös… semmit nem haladtunk,
Még ha ugyanott is járt az ükapánk.
Egyforma két élet és egyforma virág sincs,
S az ágazások száma olyan számtalan,
Hogy ha apróra törnénk, mint egy őslelet-kincs,
S újfent összeraknák darabjaink, hasztalan.
Hasztalan lenne, ha százszor is próbálnák,
Mert ugyanazok lennénk, ki mos él s létezik,
Az egyedi, kit Isten megteremtett,
Mert másként nem lehetne, csakis eszerint.
Az út mindenkinek más, amit be kell járni,
Kitisztult ösvények vannak sok helyütt,
Ha rögös és bozótos, hát meg kell állni,
S más utat keresni… míg az óra üt.
2024. 05. 23.