Mama
Oh, de messze járhatsz édes nagymamám,
Tudsz gondolni arra, mi van velem? Talán.
Vagy pihensz csak puhán, mint a zöld moha
A fák kérgén, s tartozol most már csak oda?
Mikor lesz, hogy újra látlak téged,
S, elbeszélgetünk, mint egykor régen,
S, Te fogod mondani, mit szoktál nekem,
Vigyázz gyöngyöm, vigyázz gyermekem!
Bár unokád voltam, de a véred,
És úgy szerettél engem, s én úgy téged,
Mint jó anyát, ragaszkodó gyermeke,
Mellette nincs gondja, terhe, s nincs félelme se.
Ha bántott a jelen, te jövőt mutattál,
Szavaddal arcomra mosolyt simogattál,
És mindig úgy engedtél engem el utamra,
Hogy tudtam mit kell tennem, s nem vagyok magamra.
Hát emlékezni lehet most neked?
Jut eszedbe sokszor öreg életed?
Hogy már csoszogva, s meghajolva jársz,
De, kijössz még elém és a kapuba vársz?
S, én megjövök az apró gondjaimmal,
Mondok, mesélek, nem figyelve azzal,
Hogy mi bánthat téged s, fáj minden tagod,
Ha rákérdek beteg vagy, legyintesz, s tagadod.
Terhelni magadat senkire nem akartad,
Bánatod bezártad, s a másét hallgattad,
Jóságos mosolyod nem mindig fedett,
Mert, könnyeket leplezett a nevető szemed.
Oh, de messze járhatsz, édes nagymamám,
Tudsz gondolni arra, mi van velem? Talán.
Hát pihenj csak puhán, mint a zöld moha
A fák kérgén… és várjál majd oda!
2012. június 17.
Mama
