Hát elmentél
Apró, bicegő lépteidet hallom,
Jóságos arcodat magam elé idézem,
Ahogy jössz felfelé, nehezen, meghajlón,
S, én várlak, állok, s ősz hajadat nézem.
Nehezen, szuszogva léped át a küszöböt,
Mit magad után hagytál nekem,
Mi lépteid porát őrzi, s az örömöt,
Miből töltekezve nézem három gyermekem.
Békéssé lett az ijedt fájdalom,
Mikor nem tudtam mit tegyek,
Kitépve éreztem a fél szívem, s a karom,
De… mára már csak magam elé révedek.
Rád gondolok, Te áldott asszony,
Ki felneveltél, s szerettél nagyon,
Kin én is csüngtem, s mindig úgy szerettem,
Hogy emléke örök kincs, soha el nem hagyom!
2012. január 3.
Hát elmentél
