Kék, tolla-vesztett, bús madár
Ha festő lennék, kín színbe mártanám ecsetem és vele
Festenék. Milyen a kínok színe? Szürkészöld? Kék? Fekete?
Hogy mit festenék? Egy tépett, kék, tolla-vesztett, bús madárt,
Mi sokszor viharban repült, de képtelen rá már tovább.
A felhők s a köd komoran lepik a sötétlő eget,
S villámok cikáznak, a part menti zord kőszirtek felett,
A madár magányos, társa nincs, csak a süvöltő szelek,
Viszik vergődő létét, mely zuhan, földet ér, megremeg.
Fél szárnyra borulva csapódik kövekhez a gyenge test,
Még figyel egy kicsit, majd leengedi szép fejét. Jő az est,
Egyre mélyebb a sötét, elül a vihar, fent csillagok,
Jelzésként szól gyenge, bús csipogás, hogy segíts, itt vagyok…
De nem jön sem ember, sem másik madár a hívó hangra,
Mintha várna a kicsiny lény, aztán elnémul s feladja,
Szárnyai megfeszülnek, vernek, majd véggörcse elernyed,
Szemére a kínfeloldó halál fátyolként rádermed.
Ha festő lennék, kín színbe mártanám ecsetem és vele
Festenék. Milyen a kínok színe? Szürkészöld? Kék? Fekete?
Hogy mit festenék? Egy tépett, kék, tolla-vesztett, bús madárt,
Mi sokszor viharban repült…. de képtelen volt rá tovább…
2017. 09. 24.