Jóság
Mesés világot találtam magamnak
És benne lobogok már egy ideje,
A mesék bennem valósággá váltak
Midőn kinyílt lényem harmadik szeme.
Ezzel tekintek be az emberekbe
Ezzel érzem, hogy a kifordult világ
Mindennek ellentéte éppen, s a szívekbe
Mindenkinél él a szeretetvirág.
Védik a ridegtől a finom szirmokat,
A kelyheik bezártak, ám a bibék tövén
Szép szavaktól ontják illattitkaikat,
Mélymelegtől nyílnak, ha ott is a sövény!
Mondd, te meglelted-e ezt mindenkiben?
Mondtad-e hogy szeretsz, úgy hogy felfakadjon
A szelídség forrása tisztán, egyszeriben
S adtál-e magadból, hogy ez ki ne apadjon?
Tudtál-e úgy nézni, hogy lélekbe láss?
Hogy tekinteteddel boldogságot élessz,
Érezted-e, hogy nagy kincset találsz,
Amikor úgy adnak, hogy te nem is kérlelsz?
A gond oly sokszor apró, hogyha arra gondolsz,
Hogy a sűrű ködből a lépcsőkön felérsz,
S amit még az elme aggasztónak fontol,
A lélek már utat lát, s a köd semmibe vész!
Simogattál valaha öreg kezeket?
Csókoltál-e már ráncos homlokot?
Ha nem is a tiéd volt, de cipeltél terheket,
Csak mert Istent hívtad, s Ő jött, s erőt adott?
Tárulnak-e ajtók rejtett zegzugokban,
Hogy hozzá sem érsz még, csak előtte állsz?
Merengtél bár egyszer, egy pillanatodban,
Hogy mit él át egy koldus, kit a gonosz aláz?
Kolostori kórus, mely Istent hozza közel
Adott neked szárnyat, szinte hirtelen?
Gondoltál-e arra, hogy benned Isten ölel,
Mikor te ölelsz át ezer idegent?
Látod a Teremtőt minden teremtményben,
S testvéred-e az is, kinek más vallása van?
Egy szikrából jöttél az alkotó fényben,
És ajándék, ha érzed, a Menny benned van!
A bolygók forgása, nagy csillagrendszerek,
A létező, a földi s a láthatatlan is,
Nem véletlen csupán, oka van mindennek,
Rész a nagy egészből: a Másik… s Magad is!
2014. március 3.