Honvágy

Honvágy

 

Vágyom a falusi tavaszok szagát,
S, a kerítést strázsáló lilaorgonát,
A szőlőleveleket a sűrű lugason,
Akármerre megyek, ezeket kutatom.

Vágyom a szénaízű pipacsos mezőt,
A megkopott ösvényű kopjás temetőt,
Lovak baktatását szemező esőben,
És megcsendesedni langyos pihenőben.

Vágyom a kert végén kilesni a lécen,
És, hogy a pléhcsupor kútvizet idézzen,
Mezítláb rohanni a tornácról a házba,
S, forró tejet inni fázós vacsorákra.

Vágyom a bimbódzó fehér liliomot,
S, a kutyánk csaholását hallgatni, s a dobot,
Mi elküldi messze a hírnök üzenetét,
Oh, be nagyon vágyom az otthon minden neszét!

Vágyom a mesélő csokros violát,
A szent vasárnapot, s az ünneplőruhát,
A templom tisztaságát a bőrömbe szívni,
Hazám földjét hallom a keblére hívni.

Vágyom a beszédet, mely oly zengőn csendül,
Hogy a bánatterhem mindig megkönnyebbül,
A csobogó Csorgó vizét vágyom inni,
Azt, hogy otthon vagyok, azt akarom hinni!

Vágyom haza, úgy hallom, hogy hívnak,
Az ismert utcák léptem után sírnak,
Látni vágyom az emberek arcát,
Kik verejtékkel vívják a mindennapok harcát.

2003.