Bárányfelhők

Bárányfelhők

 

Habos bárányfelhők úsznak át felettem,
S, egy szürkésebb pamacs a nap alá fekszik,
Régen volt múltképek… már-már elfeledtem,
Minden emlékemet időfogak metszik.

Sárgállik a szalma, fakul már a rétzöld,
Fülemüle trilla suhan át a fákon,
Zivatar esőjét issza be a vén föld,
Emlékfoszlányaim felidézem, s látom.

Látom, ahogy megjössz, s leveted kabátod,
Elindulsz énfelém mosolygó szemekkel,
Majd magadhoz szorítsz, s csókomat kívánod,
Erős karod, s vágyad könnyen nem ereszt el.

Érzem, nagyon szeretsz. Leülünk az ágyra,
Megfogod kezemet és sokáig nézed,
Aztán elmeséled, hogy mi történt máma,
És szép szemeiddel enyémet igézed.

S, ahogyan nézzük egymást némán, szerelemmel,
Tudom, s érzed te is, hogy nincs közös élet.
Tán egyre gondolunk? - kérded könnyes szemmel,
Azt hiszem - így szólok-, nincs terv, nincs ígéret.

Parányi bogárka mászik egy fűszálon,
Csend lett kis időre…mily kihaltnak tűnik,
Kopott évek dohát ma már nem sajnálom,
Dédelgetni többé nem fogom, megszűnik.

1999.