Álmomban minden
Létezem, de nem vagyok magam
Szálló tudattal lebegve, öntudattalan.
Szűk szikla szoroshoz közelítek gyorsan,
Szárnyaim szélesek, keresztbe fordultam.
Sikerült kiérnem, nem érintett semmi,
Haladok tovább, ennek így kell lenni!
Vízszín felett szállok, majdhogynem érintem,
De aztán egyszer csak magasba repítem
Magam, s tudatomat, szárnycsapásom erős,
Mint az akaratom, és immár az erdős
Részre értem, ahol sűrű a növényzet,
Nádas a víz, mohás a kő, s én fordulok a szélnek,
S, az könnyedén repít fel, a fák ágaikkal érnek,
Lent a vízesésnél földet, vizet érek.
Besiklom, elúszom a fehér habokban
Majd csobogok csendesen, egy kristálypatakban,
Kövön, sziklán, mohán, selyemfüveken
Csepegek végig, Te lényem, s én lényed keresem,
Kikötök. Vízben álló fává lettem,
Magasból érkeztem, félig vízbe, félig földbe gyökereztem.
Föld, egy vagyok veled, s Te magadhoz öleled
Szárnyaló gondolataimat éppúgy, mint a nehéz gyökeret.
2010. február 11.
Álmomban minden
