Árvíz után
Rekkenő hőben kósza pillangó cikázik,
A Duna partján végig, minden még ázik,
Az ár, mi kíméletlenül sokat elmosott
Még nem vonult vissza, sok félelmet hozott.
Az utak végtelen sárhomokkal fedve,
A bokrok, a zöldek sárgán éktelenkedve,
Szomorkás hangulatban töltik meg a tájat,
A feslett homokzsákok, mint legyilkolt nyájak.
Este, ha a hőség enyhül, a ház elé kiülsz,
De nem a jezsámen, s lonc illatába merülsz,
Nehéz, halott víznek szaga leng a légben,
Hirdeti messzire úrságát a térben.
Bágyadt lomhasággal a tájon elterült,
Nagy folyótestében sok minden elmerült,
Valóságos tó lett, pusztító víztömeg,
Vonszolódva haladt, mint megfáradt öreg.
Nem akart ártani a régi kísérőnk,
Éltető, jó vizünk, mindennapi erőnk,
Ám túlterhes súlyát nem bírta cipelni,
Erős gátfékeknek kellett megterelni.
Mára múlt a veszély, levonult az ár,
Csendesültségében a baj nem les már,
Bízik az ember a nyugodt időkben,
S, takarítja kárát a rekkenő hőben.
2013. június 20.
Árvíz után
