Est
A messzi hangok még ide-ide járnak,
Az ebcsaholások visszhangra találnak,
Kisvártatva aztán dunnaként terülve
Puhán pihen a csend, gondokat kerülve.
A jó eső már rég elunta munkáját,
Megáztatta bőven füvét, bokrát, fáját,
S átadta helyét most szemernyi időre,
A frissítő szellőnek, a dús legelőre.
Hallgat az elme és lankad a figyelem,
Bú nem háborgat, a tájat figyelem,
S ahogy szempillája csukódik a napnak,
Úgy huny békét lelke földnek és magasnak.
A nap aludni készül a látóhatár mögött,
Köröznek a varjak a magas nyárfák között,
Cirpelő tücsökhang s békák brekegése
Hív megnyugtatóan esti pihenésre.
Gondolat, világzaj immár elcsendesül,
Álmos a mező, az ég még kicsit derül,
De már szürkéskék szín puhul rá a tájra,
Elül minden rendjén, a pilledést várva.
Hallgat az erdő, elindulnak a vadak,
Ami ma nem készült el, holnapra marad,
Nyugvást bóbiskol a juharfa a kertben,
Otthagyott kerti szék hever el leverten.
Most már csak az este uralja a helyet,
Napvilág adott át holdvilágnak teret,
Törött kerítésen már hiba sem látszik,
Sötét foltjaival szűrődő fény játszik.
Mert lámpavilág gyúl a ház ablakában,
S az szüremlik reá az udvarra lágyan,
Bágyadón meghajlik a fenyőfa ága,
Kicsiny madárfészket burkol így magába.
Négy apró rigófit rejt a szűk madárlak,
A magasság védi, s ölelik az ágak
A szülők valahol közelben gubbasztva,
Illeszkednek bele esti hangulatba.
Vackos rejtekhelyét kicsi sün hagyta el,
Élelmet kutatva, apránként menetel,
Csak ő töri most meg zizegőn a csendet,
Mint egy éjjeli őr, figyeli a rendet.
A messzi hangok még ide-ide járnak,
Az ebcsaholások visszhangra találnak,
Kisvártatva aztán dunnaként terülve
Puhán pihen a csend, gondokat kerülve.
2019. 08. 14.