Emlékezem
„Mindennek ideje van, ideje van a sírásnak és ideje van a nevetésnek…
…Ideje van s születésnek és ideje van a meghalásnak….”
Bözsi néni az én drága, szeretett, Nagymamám egyedüli és egyben a legjobb barátnője volt éveken át.
És bár idős korukban szövődött e barátság, de mély és igaz alapokra épült, mely kitartott halálukig.
Nagymamám 2010. szeptember 24-én hunyt el, és alig 8 hónappal később Bözsi néni is követte őt a
mindenélők útján.
Imádkozom, hogy nyugodjanak és pihenjenek békében, mert itt e földi életükben sokat fáradoztak azon,
hogy szeretteiket, mindazokat, akiket hátrahagytak, utolsó erejükkel, halálukig önfeláldozással segítsék.
Kérem, engedjék meg, hogy megosszam Önökkel búcsúgondolataimat és drága Bözsi nénire emlékezzem
a következő verssel:
Emlékezem
Időket mutatott, s most megállt az óra,
Nem kattan többet öreg mutatója,
A kis ablak mögött senki sem áll,
S, a szobát csend üli meg, s néma félhomály.
Az idő, mi rejti a nyarat, s a telet,
A tavaszt, az őszt, s a zúgó szeleket,
A nehezebb napot, s a meghitt perceket,
A gyermek, az ifjú, s az idős éveket,
most megállt.
Nemcsak pihenni csupán,
Mint gazdasszony egy fáradt délután,
Hanem örökre! Itt, e földön, igen! Elfogyott.
De más dimenziókban új utat kapott.
A test erőtelen, megtörik, lejár,
Pedig sok helyet, sok időt bejár,
Míg elhullik némán, s színtelen.
Nem szól örökre, mi gyenge, s védtelen.
Megszületni, élni, tanulni, remélni,
Sikert, nehéz időt, csalódást túlélni,
Társat választani, gyermeket nevelni,
Unokák körében, őket ünnepelni.
Ilyen e földi út, s megannyi fejezet,
Nincs annyi képzelet, vagy levélen erezet,
Mi el tudná mesélni mit adott nekünk,
S, mennyit gazdagodott lényével életünk.
Jó barát volt, jó volt, kitartott a bajban,
Segített, ha tudott minden zűrzavarban,
Érezte, hogy mikor van támaszra szükség,
Vigasztalni tudott az őszinte segítség.
Hogyha csupán egyet említenem kéne
Erényei közül, a szeretetére
Tudnék csak gondolni s, megköszönném neki,
Tapintatosságát, mi példaképpé teszi.
Mi fehér szalagként átfűzi az életet,
Mind között a legfőbb: a tiszta szeretet!
Ha Istennél számot ad: Milyen volt a létem?!
Mindenkoron Uram szeretetben éltem!
Most én, aki itt állok, elmondom Önöknek,
Temetése után, ha hazasietnek,
Gondoljanak Reá, ahogy én is teszem,
Megrendülve, tisztán, Őrá emlékezem.
Elporlad mind a test, föld lesz és homok,
De, kinyúlnak érte a végtelen karok,
S, hol nincs keserűség s, nem győz a halál,
Ott minden örök értelemre talál.
Apró leveleket borzolgat a szél,
Susogásukban egy ismert hang beszél,
Érzem, hogy itt van, simítja kezem,
Ő emléket idéz… és én emlékezem…
Sződliget, 2011. június 17.
Felkért a család, Bözsi néni lánya, hogy mondjak a temetésre néhány mondatot.
Ekkor írtam ezt a verset.
Emlékezem
