Megannyi gondolat

Megannyi gondolat

Megannyi gondolat bántja lelkem, oly sok bennem a hasító szilánk…

Nem fontosak ezek senki másnak, csak nekem fájóbb tőlük a világ.

Tudom, hogy magad is viszel terhet, s tán szusszanásra meg-megállsz,

Elfáradva, de reménylettel az Isteni csodában, kicsit leroskadsz, félreállsz.

Majd később, furcsa mód, az elnehezült meneted, mi elakadt,

Egy Istentől kapott kegyes sugallatra lendületre kapva újra halad.

Tágra nyitott hittel én is várom, hogy történjen létemben változás,

Mert visszatérőn gyötör újra a bennem rekedt rémálomlátomás.

A körmalomból ki akarok törni s nem kérdezni, hogy és mit szabad

Nem tudok így fej-lehajtva élni, mert teljességem cafatra szakad.

Sínyleni a szerepet, mibe ragadtam, naponta szenvedem, nem bírom tovább,

Közönyösségbe kongó létezésem egyre kínzóbb s mindegyre mostohább.

Nem ránt ki a borús mélyből senki, magamra maradtam már megint,

Így hát önmagam kell kiemelni Istent hívva, ahogy rendszerint.

Megállok kicsit, majd lassan lépdelek úgy, hogy a világom ne boruljon,

Hogy ismét lehessen nekem kerek, és keserves könnyem többé ne hulljon.

Csak örömtől legyen nedves a szemem, és kacagásom sejtjeim átjárja

Azt kívánom, az Úr legyen velem, és bátorításának öntsön el az árja.

Mi fáj: azt elengedjem, azt szeretném; mi rajtam áll s jól tudom: tegyem;

A világ szépségét s a jót keressem mindenhol, Uram. Add, hogy így legyen!

2023. 04. 25.