Hit

Hit

Hit

 

Isten fénye rám ragyog,

Újra önmagam vagyok,

Sőt, már több mint önmagam,

Életemnek útja van.

 

Táplálékom kútja mély,

Bár a földön túlig ér,

Lelkem mindent elvisel,

Gond, ha jő, ő felvisz el.

 

Forrása a mindennek,

Világnak, örök kegynek,

Az idő csak nálunk jár,

Ő mindenekfelett áll.

 

Nála minden úgy örök,

Mint a körforgó körök,

Nem teremtett véletlen,

Figyel, ha eltévedtem.

 

Terelése pásztori,

A széledő nyáj távoli,

Mégis őrzi bárányát,

Mint templom a márványát.

 

Mindenkiben benne él,

Ő a kezdet és a cél,

Energiahatalom,

Szeretetét akarom.

 

Amit kapok, átadom,

A nehézséget vállalom,

A rám bízottat vigyázom,

A helyemet megállom.

 

Minden ember testvérem,

Minden lélek a vérem,

Ha Istenben van velem,

Kinyújtom a tenyerem.

 

Elfogadok mindenkit,

Nem bálványozok semmit,

A semmi nem visz sehova,

Csak Isten, Allah, Jehova.

 

A név csakis Egyet takar,

S hatalmas vihart kavar,

Hol nem hisznek a nevében,

A hatalmában, s helyében.

 

Sokan harcolnak ellene,

Bár nincs büntető fegyvere,

Mert minden embert úgy szeret,

Hogy átérezni sem lehet.

 

Ő igazgat, ő vezet,

Kevés földi képzelet,

Hogy átlássa útjait,

Ha szeretet van, Ő van itt.

 

Ha nem hiszel, a te dolgod,

Nem kell bibliát magolnod,

De ha útját nem figyeled,

Megkeseredik kenyered.

 

Ha hited csak a földi lét,

 Iszod a keserű lét,

Bár édes, amíg fogyasztod,

S a találkozást halasztod.

 

Meg kell állj majd egyszer ott,

Mit nem hiszel s nem gondolod,

Bár szabadságod Tőle van,

Rossz sáfárságnak ára van.

 

Hogy neked kedvest nem tehetsz?

Ez balgaság! Csak épp szeress!

Mert ha ez munkál tebenned,

Nyitott kapun kell bemenned.

 

 

2014. március 3.