Por vagyok
Hullanak a virágszirmok, lassan én is meghalok,
Elhal lelkem, aztán testem, világban csak por vagyok.
Zöld levél megsárgul lassan, hogyha hűlik az idő,
A szívem összes keserve mind egyszerre tör elő.
Ó, Istenem, csak egy kicsit mozduljék felém kezed,
És segítsen most jót tenni! Vágyom erre - érezed?
Egyedül csak te vagy nekem, akinek elmondhatom,
Hogy mi az, mi bántja lelkem, másnak meg sem súghatom.
Tudod miért van ez vélem, hisz te látod mindenem!
Nem kell mondjam, elmeséljem, mindig itt vagy énvelem.
Látod azt is, ha a bensőm nyugodt, avagy háborog,
Ismered okát mindennek, s nekem ez oly jó dolog.
Bárhol vagyok, s bármit teszek, te jól látod és tudod,
Nem is kell a hangom halljad - érzed mire gondolok.
Sosem kértem, hogy segítsél ebben, avagy amabban,
Így tanultam imádkozni: Te utad mutasd uram!
Most megkérlek mégis arra, hogy ne hagyj eltévednem,
Adj egy jelet, hogy mit tegyek és add, hogy megérezzem!
Nem bizonyság kell énnékem, arról, hogy te létezel.
Könyörögve kérlek atyám, gyöngéimből emelj fel!
Add, hogy bölcs és szilárd legyek, keményíts meg a hittel,
Így, bárhol helyem megállom - hiszem ezt, s te is hidd el!
Töröld le a könnyeimet, s erősítsd meg lényemet,
Bocsásd meg az összes csúnya elkövetett vétkemet.
Mindenkoron az történjen, ami kedves előtted,
Segíts, hogy lélekfájdalmam eltűnhessen mögötted.
Ne engedd, hogy tévelyegjek, keresgélve szavadat,
Add elébem, minél előbb, a nekem szánt utadat.
1996.
Por vagyok
