Testamentumom

Testamentumom

Ritkás erdőrészen, hová besejlik a fény,
És ráragyog az avarra, mint egy örök, új remény,
Hol az ágak szellőhajlásban a földet érik,
És a páfrányok simogatva végig kísérik,
Mint siratóasszonyok összeborulása,
Ott legyen testemnek örök megnyugvása.

Ezt kívánom magamnak én, ha nem leszek,
Fedjék be hantomat az őszi levelek,
Sárgák, barnák, sötétrőtek, zöldesek,
És a fatörzsekről borostyánok jöjjenek,
Hogy nékem adják leveleik hűs árnyát,
Amivel befogják a szél áttetsző szárnyát.

A kövek a patakban sírjanak, ahol haladtam,
Mikor mellettük ifjan elszaladtam,
S, lépteim nyomát őrizze a föld,
S, a moha, mit lábamhoz törölt.
A nyírfák karcsú testtel hajladozzanak,
S, a bükkfagyökerek körbefonjanak.

Minden leszek, mi akartam lenni,
Mindenné válok, száguldva pihenni,
Képessé leszek, világok közt szállni,
Képzeleted fáján valósággá válni.
Benne leszek fűben, esőben, gyümölcsben,
Vízben, levegőben, földben és a tűzben.

Fában leszek, magasán a szirtnek,
Szél leszek, és sziklák közt süvítek,
Hullám leszek a tajtékos tengerben,
Gondolat egy töprengő emberben,
Csillámló jéghegyen a nyílás, melyen látod,
Milyen lesz a túlpart, s milyen a világod.

Mélybezúgó patak, aprócska halakkal,
Erdei tisztás, mely látványa marasztal,
Kérdezed, hogy majd hol találsz meg engem?
Lényedben, fényedben, benső mélységedben.
Érzés leszek, mely átjárja szellemed és tested,
Én ott leszek mindig, ha engem keresnek.

2009.október 26, hétfő 17:58