Legfrissebb versek

Megannyi gondolat

Megannyi gondolat bántja lelkem, oly sok bennem a hasító szilánk…

Nem fontosak ezek senki másnak, csak nekem fájóbb tőlük a világ.

Tudom, hogy magad is viszel terhet, s tán szusszanásra meg-megállsz,

Elfáradva, de reménylettel az Isteni csodában, kicsit leroskadsz, félreállsz.

Majd később, furcsa mód, az elnehezült meneted, mi elakadt,

Egy Istentől kapott kegyes sugallatra lendületre kapva újra halad.

Tágra nyitott hittel én is várom, hogy történjen létemben változás,

Mert visszatérőn gyötör újra a bennem rekedt rémálomlátomás.

A körmalomból ki akarok törni s nem kérdezni, hogy és mit szabad

Nem tudok így fej-lehajtva élni, mert teljességem cafatra szakad.

Sínyleni a szerepet, mibe ragadtam, naponta szenvedem, nem bírom tovább,

Közönyösségbe kongó létezésem egyre kínzóbb s mindegyre mostohább.

Nem ránt ki a borús mélyből senki, magamra maradtam már megint,

Így hát önmagam kell kiemelni Istent hívva, ahogy rendszerint.

Megállok kicsit, majd lassan lépdelek úgy, hogy a világom ne boruljon,

Hogy ismét lehessen nekem kerek, és keserves könnyem többé ne hulljon.

Csak örömtől legyen nedves a szemem, és kacagásom sejtjeim átjárja

Azt kívánom, az Úr legyen velem, és bátorításának öntsön el az árja.

Mi fáj: azt elengedjem, azt szeretném; mi rajtam áll s jól tudom: tegyem;

A világ szépségét s a jót keressem mindenhol, Uram. Add, hogy így legyen!

2023. 04. 25.

Ti mind azt hiszitek

Ti mind azt hiszitek, hogy minden rendben,

Mert nem látjátok minden percemet,

Nem, nincs rendben semmi, csak csendben,

Mélyen eltemetve hordozom terhemet.

De hiába temetem mélyen magamba,

Erős viharban láthatón terül,

Mint tengerben a zátony, a víz alatt,

Karcol simának tűnő vízfelszínt belül.

Egyre többször felordítanék, fel én,

Mert megoldani nem tudom, bármibe is kerül,

Áldoztam már, s többet is áldoznék,

Csak sikerre vigyem, de az út csak mélyül, merül.

Bevetettem mindent, amit tudtam,

S most sírva állok itt és kérdezek,

Mért van, hogy eddig mindenkor elbuktam,

Pedig teszem, amit kell, míg létezek.

Kérdésemre válasz nincs sehol,

Mi módon lehet előre jutni,

Minden nap és éjjel szorítva karol

A kétségbeesés. El akarok futni!

De egyszer minden futás véget ér,

S a gond, a bánat megvár ugyanott,

És mikor a testem ismét visszatér

Újra felveszem a terhet, s maradok.

Maradok, mert ez az élet az enyém,

Ezt kell élnem akkor is, ha súlya nagy,

Akadályok nőttek mindenütt felém,

S én megrekedtem, mint száradó patak.

A hátam meggörnyedt, sajog,

Minden tagom fájón megakad,

Lépni is nehéz, de tenni akarok,

Széthull a rendemben minden darab.

Nem rajtam múlik, de én minden lehetőt

Megteszek, megyek, végzem, járom

Naponta ugyanazt, de szomjazom a levegőt,

Összeroskaszt, oly súlyos a jármom.

Felállok, mert új nap kezdődik el

És igámat önként veszem nyakamba,

Mert mindig mindent megtenni kell,

Mi sorsutam, bejárom egymagamba.

Ti mind, kik hiszitek, hogy minden rendben,

Mert nem látjátok minden percemet,

Tudjátok, hogy nincs rendben semmi, csak csendben

Mélyen eltemetve hordozom terhemet.

2022. 10. 21.

Nehéz magány

Már nem az világ, mi eddig volt nekem,

A szív békéje hiányzik belül,

Megakadt csúful régi életem,

Kínzó magamban maradtam egyedül.

Pedig ugyanúgy kel most is a nap,

És ugyanúgy száll le az est reám,

De kevés, mi most is ugyanaz,

Mélyemben minden oly sivár.

Szeretem, ha simogat a csend,

De szívem óhajtja a szót,

Nemcsak külsőségben kell a rend,

A lélek is szomjazza a jót.

Messze vagy, alig beszélsz,

Minden sok neked, én is az vagyok,

Velem már semmit sem remélsz,

Te bezártál… s én kint maradok.

Nehéz magányom súlya elemészt,

És sivárság emészti bensőm, szenvedek,

Mert mindegy, hogy maradsz vagy mész,

De egymagam élek, s nem veled.

Nem változik a rögös út,

A göröngy ugyanannyi lesz holnap is,

Ha nem fogod kezem, nem lesz, csak múlt,

Mert mi együtt volt, az elveszik.

Nem élek most, csak létezem

Az idő változott, ahogy mi ketten,

Magam gyógyítani nem tudom, hiába vértezem

Az út, min együtt indultunk vesszen?

Én szeretet nélkül élni nem tudok,

Ha érzem, hogy személyem nem kell,

Az árnyékból a fényre nem jutok,

Nem lehet élni mindig vérző sebbel.

A csalódás bánata mardos szüntelen,

Keserű csüggedtség lett a társam,

Mert nem akarod tudni mi van velem,

De én a közöny útján is reád vártam.

2022.10.01.

Tartalomjegyzék