Télidő
Nehéz, fáradt percek, órák, napok, hetek,
Van, ki egészséges, van, ki nagyon beteg,
Éjszaka kínálmok gyötrik, akit nappal
Nyomorú időkben reménye vigasztal.
S még ha vigasz szava éri is a lelkét,
Aggodalma s gondja terheli keservét,
Nem leli a honát benne meg a béke,
S javulást esdekel maga s háza népe.
Isten úgy tervezte meg ezt a világot,
Hogy a sok gyom közé szórjon sok virágot,
És mikor a gyomok túlburjánzást érnek,
Virágok s örömök nyílnak meg a fénynek.
Ellensúlyok adják a megnyugvást nekünk,
Sírásaink után begyógyul a sebünk,
Kitisztul a minden, s a kövek leesnek,
Színek jelennek meg megfakult szemeknek.
Ha nem volna bánat, boldogság szavára
Senki nem hallgatna, menne csak magára,
Fénytelenül járna gondtalan években,
Unalmas tavaszban, dermesztő telekben.
Értékét vesztené minden, ami kincsünk,
Kopott, fásult érzés lenne a bilincsünk,
Nem látnánk a szépet, nem figyelnénk szóra,
Nyitott szívvel nézni sem tudnánk a jóra.
Eképpen tekinthet sorsára az, aki
Tudja, hogy öleli akkor is Valaki,
Mikor beleszakad, úgy érzi, a súlyba,
Hitetlen sötétség nem kötheti gúzsba.
Van, mi mindeneket mozgat és vezérel,
Tengermélynyi terve nagy csodákat érlel,
Mit most meg nem értünk, holnapra már tudjuk,
Drágakő lelkünket csiszolásból kapjuk.
2016. január 15.
Télidő
