Szülőföldem

Szülőföldem

 

Erdélyországból jöttem, ahol büszke fenyvesek
Állnak merész tartással, s a szépség rengeteg,
A hegyek és a völgyek egymás útjába térnek,
S, a hűs patakfodorban pisztrángok kergetőznek.

Az erdő lombja simogat, a föld illata varázs,
A napkorong szikrát ragyog, s a mohás domb egy palást,
A reggel vágott fű szaga egy esti édes mámor,
És fanyar odor bűvöl el egy nedves, korhadt fából.

A dombomon, a kert végén vén szilvafák állnak,
S, a kis énekes torkúak trillázni odajárnak,
A fű selyem és csodazöld, s csokorként beléfészkel
Egy-egy tő erdőibolya és átolvad a széppel.

A domboldal oly mélylila minden évben egyszer,
Hogy, amint rápihen szemed, lelkedben átmelegszel,
S, ha átlépek a kert ölén, a tört kerítéslécen,
Kitárt csodákkal csal tovább a rét, erdő,…az éden.

Hányszor vitt engem jó apám az erdei irtáson,
Bár kisgyermekként nem mindig volt erős kitartásom,
Mentünk a hegynek felfelé és ott nyargalt a Szirkó,
Ki úgy örült, hogy jön velünk, hogy ugrált, mint egy lurkó.

Láttunk sztinát és juhokat, s mérges juhászkutyákat,
Láttunk kis bogárcsapatot, s nagy, állhatatos fákat,
Láttuk a fényt, mely átfeszül a lombokat kerülve,
És láttunk vagy tucat kisfalut a völgyekben terülve.

Láttunk bozótba bújt rigót, mi rettent, s szárnyat bontott,
Láttuk a szőlőskerteket, az utcánkat, s a tornyot,
Vágtunk kacorral kisbotot, mint erdőjárók szokták,
S, figyeltünk hosszan hangyákat, mint várfalukat rakták.

Fáradtságunk kipihenni fűbársonyba ültünk,
S, szürkeszínt játszott az égbolt, míg hazakerültünk.
Kalásztenger, búzavirág, kékvirágok, rétek
Öleljétek magatokba a sok szép emléket!

2003.