Hagyd, hogy így legyen…

Hagyd, hogy így legyen…

 

Már pár hete uralja a kedvet borús égbolt,

A nyármeleg esős évszaknak adta át helyét,

Pedig a tikkasztó hőség nem is olyan rég volt,

Az őszi szél most levélhullásnak ejti szerét.

 

A csillogó cseppek ma is beborítnak mindent,

Felszárítni őket kicsit sem süt ki jó napunk,

Lassan sötétben kelünk, s a sok álmos tekintet

Kicsit búsabb, szomorkás – magányosabbak vagyunk.

 

Ki-ki elmereng a nyáron, ha van érkezése,

Az ember jó hangulatát a szürkeség fedi,

Marad a korai sötét és fáradt felkelése,

Optimizmusát már olykor alig-alig leli.

 

De hát lesz még zöldellés, langy szellő és melegség,

Még ha ma a madarak sem járnak, s rút az idő,

Pedig jön még tavasz újra, nem kell, hogy temessék,

És akkor majd ismét a szép reménység tör elő.

 

Ma cibálja a fákat a természet ereje,

Ma ködös a fény, és ez bár nyomasztó kedvszegés,

De így van ez rendjén, ennek van itt az ideje,

Hagyd, hogy így legyen… hagyd, hisz jön az újjáéledés.

 

 

 

2017. 09. 22.