Egység
A kép, mi rólam benned él,
Az én vagyok, de mégis más kicsit,
Én vagyok, bár nem mindig veled,
De gyengéd kapcsom örökre szorít.
A tavaszi zsongás, a forró nyári szél,
Az őszi nyugalom, a viharos telek,
Az új kikelet, s a lehulló levél
Mind te vagy nekem, és én vagyok neked.
A hang és a hangszer, a költő és a toll,
Az ecset és a festő, a kép és a keret,
Mind eggyé lesz, s együtt válaszol,
És én ezért, …ezért vagyok veled!
Mert, veled felem lett egész,
S, a szerelmem csak úgy bont szárnyakat,
S, úgy suhan, hogy megáll az ész,
Ha érzem lényed, s a lélekfonalat,
Mi egymással kötélként összefon
És ízesülnek az apró tagok,
Lüktetőn dobogva, mint a hű szívem,
Ki szívedtől új kezdetet kapott.
Benne vagy te minden napomban,
És éjjelem is csak te vagy nekem,
S, ha szépet látok, a gondolatomban
Mind neked kell közvetítenem.
Érzed mind, mit én egy alkonyatban,
Vagy ha csillagokba révedek,
Ha nem állsz mellettem, minden pillanatban,
Mindent ugyanúgy látsz, … érezed!
Nem mondod, de én úgyis tudom,
Egymás nélkül úgysem létezünk,
Árnyam, fényem, színem, dallamom,
Gyöngybetűs sorokat képezünk.
Mint a tűz fellobban - elalél,
De, kioltani parázst nem lehet,
Mert lelkem tovább benned él,
S, a te lelked bennem a felelet.
Te már mindig magaddal viszel,
Mint túlvilági életembe én,
A feléd nyújtott kezembe hiszel,
És átlendülünk selyemkönnyedén.
Érintsd tenyerem finoman, s puhán,
Ahogy érinteni csakis te tudod,
S, én felveszem az ünneplőruhám…
…És mindörökre tiéd maradok!
2011. október 29.
Egység
