Nyugalom

Nyugalom

Idegen tájak fái vesznek körbe,
Délceg templom magaslik fel elöl,
Zöld héjú alma puhán gurul a fűbe,
Mert, őszi szél ringatta fáját, s ott megül.

A mohán öt zsemlehátú gomba
Verte fel fejét a rőtes lombra,
Mi sárgulón ajánlkozik nekik,
S, eközben haláltáncát rengetik.

Az elgurult almát ízlelem,
S. szétfutó savanykás leve a számban
Eszembe hoz ezer szép percet,
Mit elvesztettem és mégis megtaláltam.

Dió pörög ki, s hagyja el száradó héját,
És tompán puffan le a földre,
Hol lengő árnyékok vetítik a fát
Bokrokra, mohára, körbe-körbe.

Aprókat verdeső szárnyak jelzik,
Hogy madarak röppennek fel valahol,
Legkisebb gyermekem mellettem fekszik,
Míg gondolatom szertelen barangol.

Bőre selymesen tiszta, makulátlanul,
Szeme a tengerek kékjét hordozza.
A templom órája hármat kondul,
Lelkem, s tekintetem most csak őt issza.

Csodálatos gyermek, simuló, csendes,
S, egy mosolyért hálás, egy tekintetért,
Én meg érette vagyok az Istenemnek,
A három boldogságomért, a három életért.

2007. szeptember 20.