Évikéhez

Évikéhez

Hol ködbe süllyedt völgyek metszik át a hegyet,
Hol hűs medrű patakok futnak le a lejtőn,
Hol a kék fenyvesek érintik az eget,
Ott indult el lépted, ezer titkot rejtőn.

Remegő, bizonytalan voltál még,
Meg-megcsúszva, orra bukva botladoztál,
S, utadat, mely járatlan volt, de tiéd,
Elkezdted bejárni, s ha néha roskadt már erőd, kapaszkodtál.

Volt kibe! Kiváltságod neked, hogy honnan származol.
Lépteid végig kísérve óvtak a szülők,
Veled volt a hűvös mohaillat, a frissen kaszált mező,
S, ott volt veled, ott volt örökké az a föld, a drága anyaföld.

Rügyfakasztó tavasz, s fázós ősz sok elment.
Ó, de sok mosolyt, s könnyet nyelt el az idő!
Van, mi ma is fáj még, de töröld le a könnyet,
Hisz oly sok édes kincset rejt a zöld jövő.

Szívd magadba a rétek illatát aratás idején,
S, egy marék forrásvízben mosd meg arcodat,
S, ne félj, ha feletted megdörren az ég,
Mert a vihar elül, és aztán felfénylik a nap,
          Csillogón lelked fürdeti,
          s, aranyra váltja mosolygásodat.

2002.