Mennyire markodban vagyunk Uram,
Az egyikünk túlél, a másik lezuhan,
Miért? Nem tudjuk, csak Te látod okát,
Reményünk, hogy Veled élhetünk tovább.
Ha így, ha úgy, ha itt, ha ott, de Veled,
Sorsunk könyvlapjait bárhogy is kevered,
Mi országodban, világodban, nálad
Örökké óhajtjuk, hogy védjen biztos várad.
Egy gépben ülünk tömérdek sokan,
S ahogy a vasmadár szigetek felett suhan,
A végtelennek tűnő mélységes tenger
Úgy nyelhetné el madarunk s a sok embert,
Mint olvasztó kemence több ezer fokon.
S hogy sírna az a száz meg száz rokon,
Ki halálos keserűn venné zokon,
Ha nem látná többé, kit szeretett egykoron.
Homokszemek vagyunk a világban,
Bár kutatjuk a jövőt és belépjük bátran,
De útjaink csak Te vigyázhatod,
Kegyelmedet kérjük, Te megáldhatod
A levegőt, mi éltet s min általsuhanunk,
Nélküled nem tudjuk megvédni magunk,
Bár szárnyunk fém s nem puha, angyali,
De velünk vagy Uram… a szélben hallani.
2015. július 3.