Szégyenetekké lesz egyszer
Oh, mért bántotok engem, ha én nem titeket,
Mért szennyezitek be az én személyemet,
Kiben bízhatok meg, ha közelibe nem,
Sárga sárral kentek, s én mindig lenyelem.
Kérges leszek eztán már irántatok,
Keserű a pohár, de még hallgatok,
Egyszer, ha csurig telt rátok öntöm én,
S, álltok majd nélkülem a nihil közepén.
Rég satíroztok már a hátam mögött,
De a töltényt töltöm, és ha én lövök
Nagyot fog robbanni, s fájni is nagyon,
A vihar készülőben, de még kicsit hagyom.
Hogy eddig összehúztam fájó sebemet,
Nem jelenti azt, hogy tovább is lehet,
Örvény sodor arra, ahol álltatok,
S, ti ámulva nézitek az áradatot.
Mi elsöpri a szennyet, mossa sebemet,
Tisztítja a szurkos, szúrós kezetek,
Ép lesz majd a lelkem, s fehér életem,
S, ti szégyellni fogjátok, hogy bántatok velem!
2012. június 17.
Szégyenetekké lesz egyszer
