Szarvasok

Szarvasok

 

 

A bozót még rejtené a vadat,

De nem rejtheti s célpontnak marad,

A cserjésben a szeder tüskés ága

Lecsupaszult hajlásban várja,

Hogy jövőre új ruhát öltsön,

Langy napfényt fagyágaiba töltsön.

 

Addig a lomb védelmet nem adhat

Az apróbb és a nagy vadaknak,

Így elbújni s élelmet lelni,

Nehéz, s az életért menetelni.

Kifakult füvek, ködös utak,

Minden a halál felé mutat.

 

Majd porzó havat prüszköl a szél,

Sárkánydühében sanyargat a tél,

Dombokat jégrecés dunna takar,

Fehér burokban alélt az avar,

Zúzmara csillan, ha sejlik a nap,

Éhétől gyengülten kutat a vad.

 

De mégis, lám tavasszal újra,

Mikor friss gyep nő az erdei útra,

Vad erő feszít fel ínt s izmokat,

Szökellve suhannak át bokrokat,

Úgy, hogy nem is neszeled őket,

A nehéz sorsú, örök túlélőket.

 

 

2013. november 11.