Ott Hon

Ott Hon

Áttetsző kéken szépen megszületnek
A rügylevélen a hajnali vízcseppek,
A békák ma már új dalt zajolnak,
S, a vékonyszálú füvek kecsesen hajolnak,
Mert érik a tavasz és a föld,
Ráömlik mindenre a zöld.
A Nap az égi lépcsőn fellép egyet,
Érzed, hogy sugára megmelenget,
Nyitott tenyérrel hátradőlsz a fűbe,
Gondolsz vissza, a rég elmúlt időre.

Otthon vajon most milyen a tavasz,
Változott, vagy mindig ugyanaz,
Ahogy az évek telnek, telnek?
A gólyák most is kelepelnek?
A tücskök az esti félhomályban
Még most is hegedülnek a határban?
A fenyők alatt, a tűlevelek között
A hangyaboly most is élénken pörög?
S, a dombtetőn a szőlő ugyanúgy bont kacsot,
Mint itt, ahol én most vagyok?
A kis fürtvirágok ott is bomlanak,
Mint a gyöngyvirág a szilvafák alatt?
Az akácvirágot szakítják még gyerekek?
Szinte látom a kicsi, napbarnított kezeket,
S, a zsivajukat hallom, ahogy játszanak,
S, amint a földes úton messze látszanak,
S, az öregek bölcsességet rejtő homlokát,
A kispadon ülve ugyanúgy szellő járja át,
Mint a munkában ráncosult, csontos kezeket,
S, ha megsimítnám, most is érdesek?

 

A kerítés tövéből fakadt orgonabokor
Szerény portát díszít, mint egy nagy csokor,
S, ahogy gondolatban beljebb lépek
Ömlenek el rajtam a meleg képek…
Jó tudni azt, hogy én is ott születtem,
Ahol a fenyők mindent kiállnak rendületlen,
Hózivataros télben, s reményes tavaszban
Mint az emberek, szilárdan, s lankadatlan.
A nehézség nem szül jajszót ajkukon,
S, ha arra jársz, térj be a kicsi kapukon.
Úgy hívnak, óhajtnak, legyél vendég,
Ha indulnál, kérnek, hogy ne menj még,
Maradj, szeresd, fogyaszd mi övék,
S, olyan szeretetet öveznek köréd,
Hogy szegénységük bizony meg sem látod
És újra leveszed kabátod,
A legjobbat, s szívüket terítik eléd,
S, te restelkedve mondod, hogy elég, elég,
S, ahogyan melléd telepednek
Mindig csak rád, s téged figyelnek,
Körbeölelnek mindnyájan,
S, érzed, hogy ünnep van ma a kis házban.

Hát májusfákat kapnak-e még lányok?
S, lilaibolyás-e még az árok,
A ház előtt, s a kertben, ahol jártam,
S, ahol négylevelű lóherét találtam?
A mogyoróbokor, s az almafa megvan-e még,
Vagy más lett a kert, mint amilyen rég?
A tornác, amin annyit tapostam,
S, a templom, ahol imádkoztam,
S, a parókia, ahol gyermekkorom telt,
Őrzik-e még lényem, vagy minden elfelejt?

A csordát hazahajtják, a láncos kutya csahol,
S, a tavaszesti kertben ott vagyok… valahol…

 

2013. május 11.