Nélküled
Megdermedt fák őrzik deres álmukat,
A hideg csípős, Te már nem érzed fájó önmagad.
Csak pihensz, mint a téli táj, puhán,
Te már sosem, de ők visszajönnek a tavasz hajnalán.
Ki közvetíti azt, mit gondolok,
S, ki mondja el Neked, amit suttogok
Mikor sírodnál nyitom lelkem bús dalát?
Vagy Isten közvetíti unokád szomorú szavát?
Oh Istenem, mily szabályt szegtünk át,
Mi folytán maradt az Itt, s az Odaát?
Évezredeken, s milliókon át, míg él a Föld,
Halál után anya-, gyermek- és barát- viszony ledőlt!
A rét itt zöld, a tengerek, s a vizek kékek,
S, a szép remények, hitek zöldellően szépek,
Van csupán ez itt, s, nem tudjuk, hogy lesz a léttel,
Tudattal eggyé olvadunk a mindenséggel?
Sok a kérdés, választ nem kapunk,
Nem szabad kutatni, itt mi jól vagyunk
Akkor is, ha szenvedünk, küzdünk, míg lehet,
Míg elszáll egyszer az utolsó lehelet.
S, akkor majd vezetsz, mint őrizőnk,
Talán megleljük akkor, majd, midőn
Nem köt semmi ide, s megszűnik földi táborunk,
Hívő és hitetlen egyaránt eléd borulunk.
De hol van most szelleme annak kit szerettem,
S, szeretek ma is, ki miatt jelen létbe keveredtem,
Álmomban, amikor látom Őt, üzen,
Amikor idegen tájakon fogja a kezem?
Mindennap érzem, hogy hiányod hasít,
Beszélek hozzád, tudom, hogy nem vagy itt,
De kell nekem, ha már a szakadás örök,
S, a létezésem tovább nélküled pörög.
2010.
Nélküled
