Kékfekete érzés

Kékfekete érzés

Kékfekete felleg sötétül kesergőt
S, az út, melyen csendességgel lépkedem
Nem mutat fényt sehol és nem mond jövendőt
Nem érzem, hogy haladok, csak azt, hogy létezem.

Boldogság? Igen. Azt akarom hinni!
Hisz minden megvan, s minden kijutott
De mégis fáj a rés, mi tátongón a semmi
És semmi létén mégis nagy időt futott.

Haladt mellettem és kísértve kísért el
A kettősség, a keserv, s az öröm, mely szépeleg
Látszat, foszlón tűnik el szerteszéjjel,
Mint markoló kezekben a csillagos éjjel.

Kékfekete ruha a habfehér testen
Kontrasztja erőset hasít ki mindkét önmagából,
Érzem a bántóan bevágó szélekben
A szakadékot keserűkék bánatból.

Fáradok, sehol egy oázis, hol kikötnék,
S, hol elillan a gond egy perc alatt,
Megyek hát tovább, és fohászkodom, mi mást tehetnék?
Fájdalmamra Isten balzsamot simogat.

2006. február 2.