Gyermekeimhez
Drágáim, megbocsássatok nekem,
Mikor haragra nyílik szavam,
Mert apró bosszúságokon bőszítem magam.
Drágáim, megbocsássatok nekem,
Mikor annyiszor csak teszek-veszek
S, nem verseket olvasok nektek, s énekelek.
Drágáim, megbocsássatok nekem,
Mikor korhollak benneteket,
Helyette nevethetném én is csínytevéseteket.
Drágáim, megbocsássatok nekem,
Mikor a ház dolga oly sokszor elébb való,
Minthogy harsogjon a nevetés, és a vidám szó.
Drágáim, megbocsássatok nekem,
Mert többet vagyok körülöttetek,
Mint pajkos játszótársként vagyok veletek.
Drágáim, megbocsássatok nekem,
Mert monotonul telik zsúfolt életem,
Sokszor morogva ezt ismételgetem.
Drágáim, megbocsássatok nekem,
Hogy jobb nem tudok lenni, mint vagyok,
Pedig nagyon szeretlek, s nagyon akarok!
Egyszer csak felnőttök, hirtelen,
S, aztán fájdalom hasítja balga életem,
Melyben jelen vagytok, de nem vagytok velem.
A filmet már vissza nem tekerhetem,
Lassítanom kell mielőbb,
S, munkának, haragnak adjak pihenőt!
2007. november 25.
Gyermekeimhez
