Forrongás és csend
Van, ki képtelen a csendes szóra,
Sosem pihen a szája, háborog
S, a teste-lelke fel van zajolva,
Mint ördöngös, nyugtalanul dohog.
Beléköt fékevesztett nyelve
Abba is, mi semmi perbe
Nem fogható, jó dolog.
S, van, ki elhallgatni fogja,
S, nyel, ha van még hozzá gyomra,
Legbelül megmosolyogva kérdi
Magától, „meddig leszel még a foglya?”
Féket én teszek magamra helyetted,
S, akkor ez a világ rajtad nevethet!
2006. március 28.
Forrongás és csend
