Belső sebek
A fájdalom, mely átszövi az életet, s a percet
Bennem mélyen szántó gyökeret eresztett
Már a jéghegyen is kráterek gyúlnak
És a jégcsapok csepegő testtel múlnak.
Elaludt bennem az örvendő gyermek,
Kit olcsó játékkal még kiengesztelnek
S, így letudják vele a rossz szülők a terhet
Szánalomból, pedig de szép palántát nevelnek.
Gépek, mik szuszognak, s léteznek,
De nem szeretnek, nem félnek, nem éreznek,
Nem sajnálnak, nem szánnak, nem kérnek,
Nem szólnak, nem illetnek, nem néznek.
Elég volt, nem kell az ámító ajándék
Minden egyes darab egy megalázó szándék
Semmi amit várok, de az úgy is legyen
A gyermekeim féltem és a becsületem!
2006. szeptember 7.
Belső sebek
