Apámnál az ősz

Apámnál az ősz

 

 

Merész ruhát öltött a természet,

Rozsdaszínt, zöldsárgát, lángoló vöröst,

Magához öleli az ősz az erdőket,

S, a fellegek felett már a tél köröz.

 

Az aranyos levelek jótékony elfedőn,

Takarva bevonják a savanyú talajt,

Mielőtt elalszik minden merengőn,

A rét álmosan utolsót sóhajt.

 

S én hallom a szavát, mert figyelek,

Hűs szél port kavar és ráz ágakat,

Messze még a tavaszkikelet,

Mi zöld csizmáján lép be tájakat.

 

A falu begyűjti újra kincseit,

S elrakosgat mindent, hogy legyen,

Záródnak az ajtók már megint,

S én őszi lombban búsan lépkedem.

 

Hogy jártuk a határt az évszakokban…

Vittél magaddal, s indultunk hamar,

Tarisznyáltunk ételt a kamrában,

Kutyánk ugrándozott, s mi fújtuk a dalt.

 

Gombát szedtünk, a régi avarban,

S Te megmutattad milyen a kökény,

Aztán lehevertünk a csendet akarva,

A sűrű levéllombba, agg fák gyökerén.

 

Kacagtad, hogy féltem, ha elmaradtam,

Majd vigasztaltál: „Ne félj, itt vagyok!

Bejárjuk a szőlőt még nyugodtan,

Majd meglátod, a fürtök mily nagyok!”

 

Odaérve mohón beittam a látványt,

Édes szomjúságom csemegére lelt,

A sok szem, akár mint őrszemek a vártán,

Dús gerezdekben magához terelt.

 

A domb gerincén még kicsit leültünk,

Ugye milyen szép a kis falunk? -

Kérdéseddel a látványba merültünk,

S úgy döntöttünk, hogy még maradunk.

 

Rózsaszín-kék felhő csíkozott,

Gyenge szellő rázott bokrokat,

A langyos ősz színajándékokat hozott,

S szivárvány ecsettel festett tájakat.

 

A háztetők közt ezerszínűségben,

Uralt mindent a sárga őszvarázs,

A tornyot a templom tetejében

Szikráztatta a fény s a napparázs.

 

Hazafelé Te végig mit meséltél,

Hogy milyen volt a cifra palota,

És hogy a hűséges szolgálatért

Mily becsült lett vén Szirkó kutya.

 

A megszáradt sár sok keréknyomot

A kérges úton, rég hátán cipelt,

S valahol, egy kopár domb mögött

Egy megfáradt tücsök ciripelt.

 

Ahogy értünk egyre közelebb,

Fő-biccentve, s előre köszöntek,

Mind ismerősek itt az emberek,

S szíves barátságba öltözöttek.

 

Mindenkinek volt egy jó szava,

Tisztelettel s kedvességgel szólt,

Én felnézve fogtam kezed, Apa,

A Te hangod mosollyal válaszolt!

 

Büszke voltam, hogy hozzád tartozom,

Hogy tiéd vagyok, a kicsiny részed,

Már nem mondhatom… csak imádkozom,

S így köszönöm meg ezt az egészet!

 

 

2013. október 19.