Annával az idő...
Mint barátnők, úgy voltunk mi ketten,
Ahogy együtt jártunk-keltünk, Annám,
Azt a két napot, mit kaptunk érdemelten,
Hidd el édes lányom, semmiért sem adnám!
Végre csak egymással s egymásra figyelve,
Mindenhová kettesben vonultunk,
És én úgy éreztem minden egyes percben,
Hogy az egységünkben oly boldogok voltunk.
Játékunk már szinte felnőttesen zajlott,
Kemény szabályokkal kalodába tartva,
Program, beszélgetés éjszakába hajlott,
S mint egy színes mezőt, sok virág takarta.
Bizalom, meghittség, mélységes szeretet
Nyugalomban telt el két lányos napunk,
Nem játszottunk ott anya-lány szerepet,
Szabadságunk éltük és adtuk önmagunk.
Időben utaztunk, mert régi öltözetben
Lovagokat láttunk s középkori várat,
Emlékszel? Hőségben, korhű cserepekben
A toronytetőn ittunk s fürkésztük a tájat.
Csak most volt, Anikám, nem is olyan régen,
Hogy kicsiny lényed ringattam karomban,
S édes babaálmod aludtad, tündérem,
Mosollyal arcodon… őrizlek magamban.
Mindig így tartalak, lehetsz felnőtt, idős,
S ha nem is dajkálhatlak ölemben kicsinynek,
Tartalak csodámnak, nem számolom az időt,
Gyönyörűségem vagy! Megmaradsz Nagy Kincsnek!
2015. augusztus 04.
Visegrád