A hallgatás győzelme
Ha lajstromba venném a zivatarok számát,
Mik létezésemet megannyiszor a föld alá alázták,
Hát hosszú lenne a veretes lista,
De az idő menetelt, s a por mind beitta,
Mit egykor ráfröccsentett a szégyentelen helyzet,
Nem mondom, hogy ember, mert elillant, mint permet,
Mint rossz álom az ébredés után,
S, fehér pötty a barna őzsután.
Csupán keserű szájzuhanyt adott,
S, a köd távolba beleolvadott.
Ám míg lüktetett bennem a fájdalom,
Tudtam, hogy nem muszáj, de én hagyom,
Hogy glóriát viseljen ő fején,
Ki állt büszke diadallal a balgák helyén,
S, hitte azt, hogy okossága mily színes,
S, lám még csillogtatni úgyse rest,
Hogy galádul valaki hátát marja,
És halálos ópiumát hinti arra,
Ki szelídül él, rútat sosem oszt,
Hát most mind ő kapja meg a koszt.
Mert irritáló, hogyha semleges,
Ha túl csendes, vagy nem is sebhelyes,
Ha elsétál, ha jön a viadal,
S, még a harc előtt békülni akar.
Nem, ezt hagyni gyenge dőreség,
Nincs glória, ha nincsen vereség!
Így hát támad, igaztalant beszél,
Vagy féligazt, mi száz gazdát cserél,
Míg visszajut, ahhoz, ki élte meg,
Ki saját csomagját mástól, s tépve kapja meg.
A támadót a harc tüzessé teszi,
Ismét öklelni készül, ám időben észreveszi,
S, kitér útjából, a kesztyűt nem is látja
A győztes - a béke és hallgatás barátja.
2013. március 30.
A hallgatás győzelme
